Bozay Attila életrajza

Hitelesség, Tartalmasság, Szépség. E három szóban foglalható össze mindaz, amit zenében szeretnék és próbálok megvalósítani, s melyet elődeim és kortársaim műveiben becsülök.

 Bozay Attila

 

 

Bozay Attila (Felvégi Andrea fotója)Bozay Attila 1939. augusztus 11-én született Balatonfűzfőn, Szarka Attila néven. Édesapja Bozalyi Gyula (gépésztechnikus), édesanyja Moder Anna (háztartásbeli), nővére Bozalyi Ildikó (orvos) volt.

1949-ben kezdte meg zongoratanulmányait, 1951-ben kezdett hegedülni tanulni, röviddel később klarinétozni. Jó szívvel gondolt vissza a Balatonfűzfőn akkor működő úttörőzenekar vezetőjére, aki igazi reneszánsz emberként mindenféle hangszeren tudott játszani.

1953 szeptemberében szüleivel való vívódások után kerülhet mégis a messzi Békéstarhosra, az Állami Zeneművészeti Szakiskola és Zenei Gimnázium falai közé. Édesanyja a felvételi eljárás után az igazgató Gulyás Györgyöt arra kérte, hogy ne vegyék fel fiát, ő azonban ragaszkodott a kis Bozay zenei neveléséhez. Három korai mű, a szerző megnevezése szerint Opus juvenile kapcsolódik Békéstarhoshoz: a Két régies darab, a Két kis zongoradarab és a Divertimento.

1954-ben aztán a békési intézmény váratlan megszűnése után a fővárosban, a Bartók konziban folytatta tanulmányait. Ebből a hároméves időszakból már öt opus juvenilét jegyez a szerző: Bevezetés és rondo burlesco, Szonatina, Fúvósötös, Séta meseországban és a Medáliák című 36 tételes zongoraciklus.

1956. október 23-án a Műegyetem - Bem tér - Parlament útvonalon vett részt a tüntetésen, amelyre felemelő érzésekkel gondol vissza, mint élete egy meghatározó élményére.

1957-ben egyenes út vezetett a Zeneakadémiára, ahol a Farkas Ferenc nevével fémjelzett osztályban szerez kitüntetéses diplomát 1962. május 17-én. Ott ismerkedett meg többek közt Balázs Árpáddal, Durkó Zsolttal, Jeney Zoltánnal és Kocsár Miklóssal. Az utolsó Opus juvenile, a 9. már itt keletkezik: Románc. 1958-ban szintén itt jegyzi Opus 1-es darabját, a Duot.

Bozay Attila különös precizitással vezette műjegyzékét. Fiatalkori zsengéinek túlnyomó többségét később megsemmisítette, de diplomahangversenyén elhangzó öt műve közül is csak egyetlen maradt érintetlen, kettőt jelentősen átírt, kettőt visszavont. Nyomatékosan kéri, hogy a saját maga által összeállított műjegyzékben nem szereplő, bárhol is fellelhető darabok előadását és publikálását mindenkor mellőzzük. Máig Zeneakadémián tanító kollégái emlékeznek a rendkívüli önkritikával bíró zeneköltővel való jellegzetes párbeszédre: „- Attila, hogy halad az új műved? - Betüzeltem.”.

1953-1968-ig tartó 1. alkotói periódusát a széttekintés periódusának nevezte. A diploma után egy évig Szegeden tanít középfokon, majd a Magyar Rádió kamarazenei szerkesztőjeként dolgozik 1966-ig. 1964-ben veti papírra I. vonósnégyesét, 1965-ben születik az Op. 11-es Pezzo concertato No. 1..

1967-től szabadfoglalkozású zeneszerző. Házasságot köt Körmendi Klárával, és ugyanebben az évben kap féléves UNESCO ösztöndíjat Párizsban, sőt, első USA-beli bemutatójára is ekkor kerül sor az Op. 3. Vonóstrióval.

„A legtöbbet – alkotóként a költő Weöres Sándortól tanultam… azt is, hogy egészében vállaljam a nyilván nem egyenletes munkásságomat. Elmondta Weöres, kétféle alkotó van: a ‘gödörásó’ és a ‘nemzeti rabló”. A ‘gödörásó’ egynéhány problémán gyötrődik, egyre inkább…”

1968-1978-ig tartó 2. alkotói periódusát a gödörásás időszakaként fémjelzi a zeneköltő. Felütésének az alkotó első Erkel-díját is tekinthetjük.

Ezen korszak elején találkozik Pribojszky Mátyás citerással, minek hatására a népi kultúra, közelebbről a(z átalakított) citera és csőrfuvolák iránt kezd élénken érdeklődni. 1971-ben megszületik első műve citerára, az Op. 22. No. 1. Improvizációk. Párja lesz 1976-ban az Op. 27. No. 2. Improvizációk, ami talán legfontosabb műve csőrfuvolákra.

1974-ben megszületik fia, Gergely.

1979 mozgalmas esztendő: operát kezd komponálni, ezzel új alkotói periódust is nyit: a szembenézés időszakát. Ebben az évben kapja második Erkel-díját, megszületik lánya: Melinda, és ekkor kezd hangszerelést tanítani a Zeneakadémián, majd két évvel később indul első zeneszerzés osztálya.

1982-ben felbontják házasságukat Körmendi Klárával.

1983-1985-ig négy sorozatot ír nagy példaképének, Bartók Bélának ajánlva, melyek címe: 6 gyermek- vagy leánykar. Az opuszok egy-egy költő hat-hat versét dolgozzák fel, s a nagy példakép 27 egyneműkarával való rokonságuk félreismerhetetlen. Bozay egyébként élete során több, mint száz magyar verset dolgozott fel, többek közt Arany János, Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, József Attila, Károlyi Amy, Pilinszky János, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Vajda János verseit.

1984-ben készül el az Operaház centenáriumára Vörösmarty Mihály műve alapján készült operája, a Csongor és Tünde, melyet 1985-ben mutatnak be. A mű osztatlan sikereket aratott a szakma és a közönség köreiben egyaránt.

1985-ben Érdemes művész díjjal tüntetik ki.

1986-1989-ig új, eleddig nem komponált műfaj és forma felé tekint a szerző: két zongoraszonátát, egy hegedű-zongoraszonátát és egy gordonka-zongoraszonátát komponál. A Bozayra jellemző alapossággal járja körül a műfajt és aknázza ki lehetőségeit oly’ módon, hogy saját arcéle mindenkor felismerhető legyen darabjaiban.

1988-ban Bartók-Pásztory-díjjal tüntetik ki. A Magyar Zeneművészeti Társaság elnökségi tagja, és a Békéstarhosi Baráti Kör elnöke.

1989-ben házasságot köt Varga Erzsébettel. Ugyanebben az évben Szép Magyar Kotta díjat kap.

1990-1993-ig az általa Országosból Nemzetivé átnevezett Filharmónia igazgatója. Ez a tevékenység rengeteg erőt kíván tőle, és utólag némi megbánással tekint vissza munkájára, amely a komponálástól vette el idejét és energiáját. Ez azonban ne tévessze meg az olvasót: itt is a Bozay Attilára jellemző elánnal, de szerénységgel, ügybuzgalommal és elhivatottsággal, szorgalommal és teremteni vágyással végezte munkáját.

1990-ben írja meg utolsó, 3. Pezzo concertatot 37-es opus-számmal, és ugyanebben az esztendőben tüntetik ki Kossuth-díjjal. Ettől kezdve egy éven át elnöke a Magyar Zeneszerzők Egyesületének.

1992-től alapító tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, és négy éven át elnöke a Magyar Zenei Kamarának. Ezévben a Magyar Művészetért Díjat is elnyeri.

1993-ben írja Kormos István verseire a talán legmélyebben önnön lelkivilágába bepillantást nyújtó kompozícióját, a Szegény Yorickot.

1995-ben születik utolsó, harmadik Pezzo Sinfonicoja 38-as műjegyzékszámmal.

1997-ben elkészül utolsó, No. 3. Vonósnégyese 40-es jegyzékszámmal, valamint két Kodálynak dedikált vegyes kari versciklusa Balassi Bálint és Gyöngyösi István műveire azonos címekkel: 4 vegyeskar.

1998-ban látott neki a Magyar Milleniumi Operapályázatra készülve az őt közel 30 éve foglalkoztató nagyszabású mű megkomponálásának. Madách műve alapján Az öt utolsó szín címmel írt operát. Annak elkészülte után egy szilvásváradi nyaralás során érte őt a harmadik, végzetes szívinfraktus, miután 1999. szeptember 14-én hunyt el. Az elkészült de még meg nem hangszerelt operájának három tételét három volt tanítványa fejezte be a szerző utasításai alapján: Kovács Zoltán, Tallér Zsófia és Fekete Gyula. Bő egy évvel halála után mutatták be az életmű koronájának is tekinthető operáját október 21-én, amely minden elismerést és díjat kiérdemelt.

Első osztályában végzett kedves tanítványa, Olsvay Endre írta: „Bozay Attila, miképpen egyik példaképe, Bartók, „teli poggyásszal” ment el.” A tervezett Pesti srác operát Mansfeld Péter ’56-os mártírsorsával a középpontban, és további vegyes kari vers-ciklusait már nem írhatta meg a tragikus hirtelenséggel, fiatalon elhunyt zeneköltő.

2001-ben Artisjus-díjjal, 2009-ben Magyar Örökség Díjjal is megerősítették életművének jelentőségét a zenetörténet lapjain.

2016-ban Balatonfűzfőn utcát neveztek el Bozay Attiláról.